(??!!)

Sziasztok!

Nagyon Sajnálom, hogy nem volt rész..és, hogy egyáltalán nem jelentkeztem.. Nos ennek több oka is volt, és elég bonyolult ez az egész, nem is magyarázkodni akarok.!
A kommenteket viszont iszonyatosan köszönöm!!!!!*.*
Tényleg sokat jelent, és hát hogy ha tényleg szeretnétek, hogy legyen folytatás, akkor jövőhéten hozom:) DE! csak ha tényleg érdekel titeket..Addig megpróbálom összeszedni magam, meg minden.
Ne haragudjatok rám!♥♥

5.Rész /Viszont nem látott ismeretlen ismerős/

Jó Olvasást!♥

nirako

-A jegyek elképesztő drágák. Nekünk erre most egy fityingünk sincs és tudod jól, hogy a szüleink nem fogják fizetni! Ez nagyon fontos nekem, mindig lemaradtam róla eddig és erre most el szeretnék menni!
- Megoldjuk. –néztem rá csücsörítve. Barátnőm megforgatta szemeit.
Mindkét kezemmel arcához nyúltam és mosolyra húztam. Felnevetett. - Annyira idióta vagy!
- Köszönöm. – húztam ki magamat büszkén. - Na befelé.

Leültünk az egyik padra és felhúztuk a korcsolyákat. Ma este szórakozni fogunk és ebben semmi se gátolhat meg. Na jó talán a Startfordi hideg, de még az is kibírható.
Február elseje van és szombat. Ilyenkor szinte az egész város itt van. Évek alatt hagyománnyá vált.
Még egy utolsót szorítottam korcsolyám fűzőjén. Felpattantam. Tekintetem bajlódó Arie-ra esett.
-Mond már meg nekem, hogy-hogy lehetsz ilyen béna? - Vágtam unott fejet.
- Mondtam már hogy rendes vagy? – pillantott fel idegesen. Folyt rólam a víz, így leguggoltam és rántottam egyet a korcsolyája csatján. Arie elhűlve bámult.
Az összes télen kint vagyunk - lényegében itt élünk- nem tudom megérteni, miért vacakol vele állandóan ennyit.
Felkaptam a táskáinkat és a ruhatárhoz igyekeztem.
Miután megkaptuk a bilétát már a jégen is voltunk.
A zene hangosan szólt. Fények világították át a sötét eget.
Imádtam korcsolyázni, annyira jó hangulatot adott, főleg este.

Rengetegen voltak, szinte alig lehetett mozdulni. Gyorsan végig pásztáztam a terepet. Több osztálytársam is viháncolva korcsolyázott el előttem, majd feltűnt a láthatáron egy eléggé nem kívánatos személy.
Villám sebességgel  rántottam be magunkat a tömeg belsejébe.
- Mi van? – üvöltötte túl a zenét Arie.
- Itt van Daniel és Adam. Suttogtam kétségbeesetten.
Vállat rántott. – Mit vártál? Mindenki itt van..


*Másfél órával később.


-Anya volt, azt kérte menjek a büféhez. Megleszel?
- Persze menj csak. Kiittam a maradék forró kávét – tudniillik kávé függő vagyok- , az üres dobozt pedig a kukába hajítottam. A korlátba belekapaszkodva másztam vissza jégre. Gondoltam megyek még pár kört, hamarosan úgyis indulunk.
Mosolyogva süvítettem a pályán. Csak róttam a köröket.
Apa tanított még három évesen korcsolyázni, azóta a szenvedélyem, bár csak hobbiként űzöm. Sosem jártam tanárhoz.

Már vagy fél órája csúszkálhattam, de Arie sehol nem volt. Folyamatosan a pálya szélét figyeltem.
Valami nagyon gyanús itt nekem. Most hogy így belegondolok, hol van Ryan?
Hisz úgy volt, hogy találkozik Arie-val.

Kétségbeesetten fékeztem le, ám arra nem számítottam, hogy állnak is előttem.
A kék sapkás srác –akibe belementem- előre zuhant én meg telibe rá estem.
Csuklómmal próbáltam tompítani az ütközést, amiből annyi lett, hogy hangos roppanással adta meg magát kezem. A fájdalomtól kissé felsikoltottam.
Soha nem estem még el a jégen. Legalábbis eddig.

-Úr isten – szólalt meg az alattam fekvő, rekedtes hangon.
Pirulva legurultam róla és talpra ügyeskedtem magam. Senki se figyelt fel ránk.
Csak egy átlagos esésnek számított.
A jégen fekvő srácra néztem. Arcát nem tudtam kivenni.
Mellettünk álló öhm..alak(?) röhögve nyújtott neki kezet. Gondolom a haverja.
Lehúztam a kesztyűm, majd kezemet kezdtem vizsgálgatni. Nagyon fájt és be is dagadt, remek. Erősen kellett koncentrálnom, hogy ne sírjam el magam itt helyben. Nem bírtam a fájdalmat, a legkisebb karcolás ki tudott készíteni és hogy utolsó perceimként fogjam fel. Enyhén hipochonder vagyok.

-Nagyon vicces, tényleg. – morgott a kék sapkás, haverjára.
- Ne haragudjatok, nem figyeltem. Néztem bűnbánó fejjel. Megakartam fordulni, de ekkor megszólított.
- Jól vagy? – Ez a hang.. Nagyot nyeltem, hirtelen beugrott egy emlék kép.

-Justin hagyjál már! – röhögve ugrottam ki karjai közül. Támadó állásba álltam. Vigyorogva nézett rám.
-Előlem nem menekülhetsz. – kacsintott ravaszon, majd egy lendülettel felém ugrott, karjaiba kapott és szó szerint bevágott a medencébe.
Mikor feljöttem a víz felszínére Justin vigyorgó képével találtam szemben magam.
Ha ő így akkor én is.
Lebuktam és eljátszottam a fuldokló alanyt. Tudtam, simán beveszi, hogy begörcsölt a bokám.
Csobbant mellett a víz, majd két kar megragadott és felrántott.
- Ronnie! Jézusom…Jól vagy? Hallasz engem? Ijedten rázogatott, mire kinyitottam szemeimet és a képébe röhögtem. Jól esett látni, hogy aggódik. Testemet melegség járta át.
Elengedett. Talpamat elraktam a medence aljára és röhögve figyeltem.
Döbbenten nézett vissza rám.
-Szerinted ez vicces? – hangja ostorként csattant. – Azt hittem komoly bajod esett!
- Na már... Biebs. – bújtam hozzá, mint egy doromboló macska a gazdájához. – Nem vagy vicces. – ölelte át vállamat.

- Jól vagy? –térített vissza a valóságba.
Megdermedtem. Ez nem lehet, egyszerűen ilyen nincs. Nem létezik ekkora véletlen!
Erőt vettem magamon és megfordultam. Ledermedve néztem végig rajta.
Fekete korcsolya, fekete csőnadrág egy kabát és az említett kék sapka, amely gondosan takarta füleit. Pár barna haj tincse rakoncátlanul bukkant elő.
Rengeteget változott. Az egész arca markánsabb és férfiasabb lett, a hangjáról már nem is beszélve.
A szemét legutoljára hagyva, néztem bele. Abban a pillanatban megéreztem.
Végem volt, az eddigi négy év alatt felépített „munkám” mit sem ért, ezek után.
Fájdalmasan szakítottam meg a szemkontaktust.

- Jól vagyok –suttogtam leszegett fejjel.
-R.. -Ryan-re kaptam a szememet. Gyilkos tekintettel néztem rá. Megértette.
Döbbenten, de csendben maradt. Nem akartam, hogy rájöjjön ki vagyok. Nem akartam, hogy bármi közöm is legyen hozzá.

Ő haverjára nézett, majd vissza rám.

-Ismeritek egymást? –Sejtettem. Fájdalmasan fölsóhajtottam.

- Az..izé..osztálytársam.

Justin rám nézett. Lemondóan bólintottam ezzel alátámasztva Ryan hazugságát. – Nekem most mennem kell. Sziasztok!

Válaszukat meg sem várva indultam el kifelé. Nem tudtam tovább vissza tartani. Sós könnyeim előbújtak ezzel eláztatva egész arcomat 

Justin szemszöge:

-Hogy hívják? – néztem a lány után. Túlságosan ismerős volt. Az egész arca, a hangja. Határozottan tudom, hogy hallottam már ezt a hangot csak azt nem tudom hol. Először azt hittem, ő az. De ez nem lehet. Neki, gyönyörű sötétbarna haja volt, ennek a lánynak pedig vörös. Ez még csak nem is lenne akkora akadály, de ő sosem festette volna be a haját. Mindig is természetes volt. Azt hiszem azért is fogott meg annyira akkoriban.

- Haver ..az a helyzet..

Ryan idegesen nézett körbe. Túl Jól ismeretem ezt a nézést, valamit el akar hallgatni. Már épp azon voltam, hogy megzsarolom, mikor valaki megérintette vállamat. Kíváncsian fordultam meg, Ryan megelőzve engem pacsizott le az előttem állókkal.

-Ők itt az évfolyamtársaim. Adam és Daniel, két éve költöztek a városba. Gondolom ezzel akart utalni, hogy nem ismerhetem őket. – Skacok ő itt legjobb haverom Justin. Az említettek szeme egy pillanatra elkerekedett, majd a közelebbik álló asszem Daniel megszólalt. – Mi csak láttuk, hogy az imént Ronnie-val beszéltetek.

Úgy ahogy voltam lefagytam. Mit mondott? Ez nem lehet. Vele? Állkapcsom megfeszült, ideges morgás tört föl mellkasomból. Mindenem remegett a visszafojtott dühtől, fájdalomtól. Mérhetetlenül fájt. Hagytam elmenni – megint- életemben az egyik legfontosabb személyt. Még így is az volt.. Hogy lehetséges ez? Hogy nem ismeretem fel? Hogy lehettem ekkora balfék?

Ronnie szemszöge:

Ágyamról ülve figyeltem ahogy barátnőm lábával becsukja az ajtót, majd felém veszi az irányt.

-Nem kávét hoztam,most még csak az kéne. Elvettem tőle a bögért és inni kezdtem. Nem érdekelt, hogy a tea szét marja az egész számat, sőt, kifejezetten jól esett ezt érezni.

-Vigyázz! Tűz forró!

-Nem baj. -suttogtam. Majd tovább ittam. Arie körbetekerte magát az egyik takarómmal, kezébe vette bögréjét, majd miután végleg elhelyezkedett rám emelte szemeit.

Tudtam mit szeretne, én pedig belekezdtem a véget nem érő mesélésbe, valamint életem egyik legrosszabb és leghosszabb éjszakájába.





Ha tetszett hagyj egy komit, ha nem akkor is. Kérlek! Nagyon sokat jelentene:)

4.Rész / Rajongás/

Halihó!:)

Hát nagyon nagyon megkésve jött a rész../SAJNÁLOM!.../már legalább 3 hete megvan írva..de..mindig valamit változtattam rajta. Sehogy sem volt jó..most se az igazi, de mondjuk..elfogadható!:) 

A történetben egy óriási nagy fordulópont következett be!!!:D
Már egy ideje elterveztem..és most jött el az ideje, hogy megvalósítsam.
Az ok egyszerű: Amit elkezdtem lapos lett volna..a nagyobb ok, hogy nem éreztem magaménak a szereplőket. Egyszerűen nem és kész.. Ezen nincs mit magyarázni. Annak nem volt alapja ennek van.XD
Már elegem van a változtatásaimból, úgyhogy befejeztem :D. /Egy időre./:P
Remélem tetszeni fog..A komiknak nagyon nagyon örülnék!:)
Kíváncsi vagyok a véleményetekre..a kritikákat is könnyen fogadom..:) 

Most elég rövid lett, mert itt kellett levágnom a következő rész miatt..egyébként átlagban hosszabbra tervezem a részeket!:D
 
A következő rész érkezése tőletek függ..nálunk szerdáig szünet lesz.. és már a további részek is megvannak jegyzetben!:))
 


Na nem dumálok tovább..jÓ OLvAsÁST!♥

Azzal karomnál fogva lerántott maga mellé. fortyogva kulcsoltam össze karjaimat mellkasomon. Kinyírom Traverst! Persze , ha ezt túlélem.. Ez az egész nem történik meg , ha  nem tart fel.

Fejemet fogva dőltem hátra. Ujjaim totál elzsibbadtak, nem akartam ma már több billentyűzetet látni!

Arie villámgyorsan kapta föl a fejét magazinjai közül.

-Nem lazsálunk! Így nem lesz kész péntekre! - Nézett rám morcosan, miközben fejét rázta. Szőke göndör fürtjei viccesen csapódtak arcába.

- Én ezt nem csinálom tovább! - Laptopomat lecsapva ültem le barátnőm mellé.

-Ne már Ronnie! - nevemet elhúzva nézett rám azokkal a kiskutya szemeivel.

- De miért? Hisz olyan jól írsz és ha sik…

- Nem! Nem és nem. Nem tudok jól írni, nem tudom honnan szedted ezt a hülyeséget.

- Különben is. Szerinted igazságos ez? Nem én akarok elmenni arra a koncertre!- jelentettem ki.

- Tudom, hogy sok..de..- elhallgatott fejét leszegte. Majd törökülésbe tornázta magát és szemembe nézett. – Tudod, jól hogy mióta megláttam az első számát a tévében erre pályázom. Ez a legnagyobb álmom! – hadonászott. – A te segítséged nélkül nem fog menni! Én még ennyire se tudok fogalmazni. Kérleeek!

- Ezzel nem fogunk nyerni.  – csak egy kifogás volt számomra. Önző módon, de nem akartam elmenni arra a koncertre. Túl sok mindent jelentett nekem Ő.

- Hadd nézzem! Hirtelen felpattant és felnyitotta a gépet. Olvasni kezdte. Nagy levegőt véve dőltem hanyatt az ágyon. A sárga csillagok láttán elmosolyodtam. Még mindig gyönyörűek voltak, a mély kék mennyezeten, amelyet mi festettünk még 9 évesen. Akkor még minden könnyebb volt.

- Ez túl hosszú. Túl sok a leírás. Hat oldalba kell beleférjen. Egy kisebb novella.

- Kisebb novella? Azt mondod? – néztem rá flegmán. – Na ide figyelj! Nem kell nekünk ez a hülye pályázat ahhoz, hogy eljuss oda!

- Eljussunk! Te is jössz velem!- fenyegetően nézett farkas szemet velem.

- Hagynád, hogy befejezzem? – bólintott. – Na szóval megszerzem azt a jegyet anélkül is! – jelentettem ki győztesen.

5 nap múlva. Péntek késő délután 18.33.

-Kinyírlak!- visította Arie. Bekászálódtam mellé, az anyós ülésre. Mázli, hogy  van egy nagyapjától örökölt furgonja. Hulla fáradt vagyok, nem tudnék most haza gyalogolni.

- Ez az edzés most különösen fárasztó volt! Még jó, hogy péntek van. – csacsogtam vidáman. Holott rohadtul szégyelltem magam.

- Ne tereld nekem itt a témát! Kibámultam az ablakon. - Ronnie! Nézz már rám!- félve felé fordultam.

- Tegnap le kellett volna adnunk azt a rohadt történetet! Egy hét múlva hazajön és koncertet ad. Itt Startfordban. Vágod?

- Igen, vágom. De nem érted, hogy nem tudtam eleve megírni?! Nekem ez nem… Nem tudok írni, főleg nem róla! – hangom elhalkult.

- Mit jelentsen ez az isten szerelmére?

- Soha nem figyelsz rám!

- Na ácsi, kettőnk közül aki dühös lehet az én vagyok. –mutatott magára, holott gőze se volt mit éreztem.

- Rám pateroltad azt a szart, tudod jól, hogy nem szeretem. –a nevét már számra se vettem. Egyszerűen nem tudtam kimondani hangosan.

- A legjobb barátnőd vagyok, azt hittem ennyit megérdemlek. Lehajtotta fejét, a körömlakkját kezdte kapirgálni.

- Nem meséltem … még.. erről. - most volt itt az ideje, hogy elmondjam neki. - Csak hallgass végig jó?

Bólintott.

-Ismerem Justin Biebert. – éreztem ahogy arcom lángba borul és szívem egyre gyorsabb ütemet diktál.

Felröhögött. –Mindenki ismeri.

- Nem, személyesen. – szinte hallottam ahogy koppan az álla. Levegőt is elfelejtett venni. Értetlenül bámult rám, mielőtt megszólalhatott volna, gyorsan folytattam. – 13 évesek voltunk. Pontosan négy éve. Nyáron. Elutaztatok Németországba az egész szünetre. Emlékszel? -Újra csak bólintott. – Egyik nap anyáék kivittek a strandra…És.. ő is ott volt meg Ryan. Tök véletlenül ismertük meg egymást..- töm érdeknyi emlék eszembe jutott róla. Elmosolyodtam. Szemembe könnyek szöktek. – Életem talán legszebb nyara volt- suttogtam mosolyogva. – Három hónapig itthon volt. Szinte minden napot együtt töltöttünk. Akkor még nem tekintettem rá úgy.. nem volt az a sztár aki most a tévékben.

- Mi történt?

- Augusztus vége fele a strandról jöttünk haza. Anya előre szaladt a boltba. Justin..elvette a táskám. Mire én elkezdtem ,hogy nem fél-e hogy melegnek nézik. Emlékszem ahogy elmosolyodott. Olyan csodálatos volt. Aztán azt mondta. Nem hiszi, hogy ettől a táskától melegnek nézik. Sőt.. – elhallgattam. Egyáltalán nem nagy ügy így visszagondolva, de akkor az volt. Fájt.

-És?

- ÉS rosszul esett. Úgy gondoltam, hogy nem szereti azt aki vagyok. A legjobb barátom volt azon a nyáron és erre kiderül, hogy ő ezt gondolja rólam. Próbálta megmagyarázni, de túl makacs voltam, nem hallgattam meg, nem haragudtam rá, egyáltalán nem. Csak tudtam ,hogy minek is barátkoznánk tovább amikor ilyen élete van és gyűlöli ahogy kinézek. Elhidegültem tőle. –Tudom, hogy hülyeséget csináltam akkor, azzal, hogy hagytam elmenni..de így jobb volt neki is. Vagyis csak neki.  

- Nem érted. Láttam az arcán, hogy sajnálja, de komolyan gondolja. Ez volt a véleménye. De nézz csak rám. Most is farmert hordok inggel és deszkás cipővel.

- Gyönyörű vagy Ronnie. És ez vagy te. Senki se akarjon megváltoztatni.

Néma csendben ültünk, majd beindította a kocsit és elindultunk.

- Ezért kerülitek egymást Ryannel.. ugye? Justin miatt! És ezért utálod, ha róla beszélek.

Ryan csak még jobban megnehezítette. Bármikor rá néztem eszembe jutott és olyankor a síró görcs tört rám.

- Sajnálom, hogy nem mondtam el. Csak annyira mániákus vagy és..

- Felejtsük el, nincs kedvem veszekedni. Ja.. és nyugodtan elmehetünk a koncertre, nem hiszem, hogy annyi ember között felismerne.

Na ez egy pofonnal felért.

3. Rész / A Bolt... A Matekóra /

Amint végre ki tudtam nyitni a rozsdás ajtót lehámoztam magamról mindent és egyszerűen a földre hajítottam. A konyhába siettem, már a szomjan halás kerülgetett. Levettem a szárítóról egy poharat és megnyitottam a csapot. Miután két pohárral is ittam , feltűnt valami cetli féle az asztalon. Kíváncsian vettem kézbe. Egyből felismertem. Apa írása . Nagy ló betűk,dőlt és a szokásos vastag ceruza..

Dina, sajnálom , de csak reggel jövök. Sűrgős  munka közbe jött. Ha éhes vagy..ugorj be a pár kilométerre lévő kajáldába vagy vegyél valamit! Van egy kis térkép a hűtön.. Vigyázz magadra.

Christopher

A neve állt ott és nem az , hogy apa vagy apu. A neve. Azon még el se gondolkoztam , hogy ő milyennek látja a kapcsolatunk.  Be ismerem .. fájt ,hogy a nevét látom ott. Én soha nem szólítottam őket nevükön.. nem tartom természetesnek. Hisz a szüleim.

Mielőtt még jobban önsajnálatba süllyedtem volna, felkaptam a kocsi kulcsot, a hűtőről a térképet és az előszobába vágtattam. Gyorsan visszabújtam tornacipőmbe és a kabátba.

A kocsiban gyorsan kikerestem a legközelebbi kis üzletet, majd járgányomat beindítva célba vettem azt. Próbáltam nem gondolkodni. Elegem volt az állandó idegeskedésből. Bekapcsoltam a rádiót és felhangosítottam. Azonban ez a tervem sem sikerült. Pedig próbáltam minden erőmmel a számomra ismeretlen számra koncentrálni,na meg a vezetésre. Imádok vezetni. Sokkal jobb mint a tömegközlekedés,általában ott mindig rosszul leszek...

Már vagy két órája bolyongtam ebben az átkozott üzletben. Minden szükséges dolog megvolt otthonra, kivéve a tej. Alaposan vásároltam be. Szerettem volna megtölteni az üres konyhánkat. De a tej... mintha felszívódott volna. Vagy tízszer körbejártam a sorokat. A hideg részlegnél is többször átnéztem , de sehol. Persze annyi eszem nem volt , hogy eladótól segítséget kérjek..

Az édesség sorra befordulva .láttam felém közeledni egy kapucnis srácot. Fejét padlóra szegezve közeledett felém. Nem volt időm kitérni útjából így kosarával egyenesen kocsimnak jött. A sárga kosár hangos csattanással repült el és ért földet mellette.

-A fenébe , hogy nem tudsz vigyázni. - morogta , majd lehajolt ,hogy összeszedje a kihullott édességeket. Szemöldökömet felhúzva bámultam rá. Hogy mondta? Hisz ő jött nekem. Közel álltam , hozzá ,hogy jól beolvassak neki. De ekkor eszembe jutott anya. Ő mondta mindig , hogy bármi van legyek kedves és megértő. Nem tudhatom mi áll másoknak a gorombasága mögött.

Erőt véve magamon térdeltem le és nyúltam az egyik gumicukor után. Felnézett. Fejéről lehullt a kapucni. A levegő belém fagyott. Tátott szájjal bámultam rá,  majd amikor kezdtem érezni ,hogy röhejes vagyok féloldalasan biccentettem és tekintetemet a padlóra szegeztem.

- Nem tudtam , hogy te vagy az. - mondta halkan és felállt kosarával a kezében.
- Tessék? - néztem rá zavartan. Felálltam. Nem értem miről beszél..mi az ,hogy "te vagy az"??

- Öhm semmi. Justin Bieber. - nyújtott kezet. Na ezen le döbbentem. Most szórakozik?

- Tudom ki vagy. Homlokomat ráncolva nyújtottam oda kezem. Rázott rajta egyet,majd gyorsan visszahúztam. Bőre puha és meleg volt. Szemei ragyogtak. Soha nem láttam még ilyen gyönyörű csoki barna szemeket. Még Traversénél is szebbek voltak. Haja tökéletesen belőve. Testtartása magabiztos volt. De hát mért is ne lenne az?! Hisz  "sztár". Ami különösen feltűnt még rajta , hogy nem is olyan alacsony. Nálam úgy 5-6 centivel magasabb.. és én se vagyok valami alacsony. Mondjuk úgy, átlagos.

- Hát.. akkor én megyek. - Láthatóan zavarban volt. Arca vörösen izzott és tarkóját vakargatta. Számat harapdálva néztem rá. Ideges volt.. csak azt nem tudom miért. Intett és már épp fordult meg, mikor magamat se értve utána szóltam. Kérdően megfordult. Szükségem volt a segítségre.. Tehát nem miatta marasztaltam. Biztos voltam benne , hogy bárkivel ütközök össze,ezt teszem.

- Megtudnád mondani merre találom a tejet?Számat elharaptam.  Éreztem , ahogy kicsordul a sós ,édes vér..

Elmosolyodott. Felemelte a kezét és egyenesen elmutatott a semmibe. Követtem tekintetemmel és a tej a velem szemben lévő polcon feküdt el. A hideg részlegnél. Ez jellemző rám. Most biztosan azt hiszi , hogy direkt csináltam. Elvégre melyik hülye ne venné észre azt ami az orra előtt van?!

-Öhm .. izé..köszi. Újra belekezdtem a szám harapdálásába. Túl feszült voltam. Azt gondoltam , hogy leszól vagy valami..De ő csak mosolygott tovább. Majd megfordult és eltűnt a sorok mögött. Némán bámultam utána. Wáo.

Reggel.06.30

Nyűgösen nyúltam ki a takaróm alól és nyomtam le az ébresztőt. Eljött az újabb iskolai nap. Már számítottam az újabb rám törő rossz érzésre, de ez most elmaradt. Csodálkozva tapasztaltam ,hogy nem volt semmilyen felkavaróan rossz kedv. Vártam. És ez sokkolt.

Miután sikerült magamat túltennem meglepődségen, rendbe tettem magam. Vagy a tényeket nézve, tűrhetőbbé tennem. Hajamat egyszerűen lógni hagytam. Felkaptam egy cső farmert és egy fehér testhezálló rövid ujjút. Az öltözködés valahogy sosem érdekelt. Természetesen szerettem különleges alkalmakkor jobban kiöltözni,de valahogy ez nem az én világom. Szerintem a belső azért sokkal fontosabb a ruháknál vagy a márkáknál éppenséggel. Sőt,az egyszerű még néha előnyösebb is,főleg nálam. A póló rákaptam még egy kötött meleg kardigánt és már vágtattam is le táskával a vállamon.

Ahogy a konyhába értem megdermedtem. Apa ott ült az újsága felett és kávézott. És ha jól láttam valamilyen kekszet evett hozzá. Nem számítottam rá , hogy itthon lesz..Kifordulva felém nézett. - Látom bevásároltál-jegyezte meg egy mosoly kíséretében.

- Igyekeztem.

- Értem. Bár nem volt rá semmi szükség. Minden rendben volt tegnap?

Hát ez szomorú. Kedvesen bevásárolok , hangsúlyozom! A saját félretett pénzemből és annyit tesz hozzá , hogy " nem volt rá semmi szükség".Kedves..

-Hát persze. Bólintott , majd visszafordult az asztalhoz és lapozott.

**

Már csak 3 perc volt hátra a fizika órából. Utáltam a fizikát. Valahogy sosem tudott kellőképpen lekötni… és mit ne mondjak az itteni tanár , sem segített túl sokat ezen a tényen.

A csengő, valósággal felszabadított. Túléltem.  Már csak egy irodalom és egy matek volt hátra. Az első matekom itt Sratfordban. Ami persze , annyira nem nagy szám.., de mégis kíváncsi vagyok. A matekkal különösebben sosem volt gondom. Ami azért fura , mert ugye a fizikánál totál káosz.

- Hali. Bukkant fel  hirtelen mellettem Travers.

- Szevasz .Mit vigyorogsz?

- Ma velünk eszel?

- Nem fog úgy maradni a szád? Utaltam még mindig vigyorgó arcára. Felnevetett. Kivettem a matek és az irodalom cuccot a szekrényemből és beraktam  a táskámba.

- Szóval mit mondasz?

- Mire? Néztem rá értetlenül. Játékosan megforgatta szemeit. Szerettem volna már gyorsan lezárni a beszélgetést. Helyet akartam foglalni a teremben.

- Ebédnél.

- Ja, hogy az! Hát… majd meglátom. Oké?

- Ne csináld már. Nyávogott, mint egy három éves kisgyerek.

- Odaülök. Feleltem unottan. Valójában  semmi kedvem nem volt oda ülni ,de végül két nyomósabb érv elnyomta  ,az iménti „ negatív gondolataimat” . Nem akartam elkésni óráról ,márpedig ha nem mondok határozottan igent ,félek ,hogy még holnap utána is itt tartottunk volna. A másik meg.. nem árt egy kicsit beilleszkednem. – Viszont most mennem kell.

- Rendben. Akkor következő szünetben.

Bólintva intettem neki , és a 119-es terem felé igyekeztem.

A terembe beérve üres helyet kezdtem keresni. Azonban  összesen két szabad hely volt. Az egyik a legelső padban  egy kigyúrt tüsi hajú félelmetes „srác” mellet, aki nem éppen 17 évesnek nézett ki.. A másik pedig leghátul Justin Bieber mellett. Az agyam gyorsan kattogott. Most mi legyen?  Márpedig én nem ülök le Justin Bieber mellé.

-Leülhetek? Böktem állammal az izompacsirta mellé.  Vállat rántott.  Ez aztán a határozott válasz. Ledobtam magamat a székre és már a matematika  tankönyvet halásztam elő ,mikor valaki eltakarta a fényt jobb oldalamról.

- Bocs Geab , de mellettem ül. Cikázott vigyorgó képe köztem és ezek szerint a mellettem ülő , Geab között. Kitágult szemekkel néztem rá. Mi az , hogy mellette ülök? Azt se tudja ki vagyok.

- Felőlem.

Tömör válasz volt , az biztos. Felkapta a könyvem és a táskám, majd visszasétált. Elképedve néztem utána.

Az asztalra rácsapva álltam fel. –Hogy képzeled? néztem rá összeszűkült szemekkel.

-Bocsi ,de nem akartam egyedül ülni.

- Óh nehogy már Justin Biebernek egyedül kelljen ülnie. Hát bocs, de engem nem fogsz erre használni.

- Mért másra használhatlak? Sunyin mosolygott.

- Ó jesszus. Dehogy.

- Ülj már le. Beszélgessünk.

Azzal karomnál fogva lerántott maga mellé. fortyogva kulcsoltam össze karjaimat mellkasomon. Kinyírom Traverst! Persze , ha ezt túlélem.. Ez az egész nem történik meg , ha  nem tart fel.

2.Rész / A cápák fogságában /

Lenne egy kérésem.Ő itt a világ egyik legjobb barátnője!:D És tegnap nyitott egy blogot..nem Justinos ,de nagyon nagyon jóóó és ügyes!!!!*.* Kérlek nézzetek be hozzá is:)

http://alomvilag.blogzona.hu/

Aki megteszi ,annak ezer hálám:)))

Puszi. N.♥


Miután nagyjából sikerült kipakolnom és berendezni a cuccaimat,felkaptam a kék törülközőmet ,meg a kis tasakomat ,amiben a tisztálkodószerek voltak és halkan átlopakodtam a mosdóba.Nem tudom miért közlekedtem ennyire halkan,de késztetést éreztem ,hogy szinte láthatatlanul mozogjak.
Megbeszéltem volna vele a dolgokat.Vagy egyáltalán van mit megbeszélnünk?Szerintem igen.Bármennyire is bíztam abban ,hogy egyszer csak beállít és lehív beszélgetni és minden rendbe jön..lelkem mélyén tudtam ,hogy ez nem fog egyhamar bekövetkezni.
Megnyitottam a vizet és lemostam magamról az aznapi fáradalmakat.Hajamat megszárítottam,fogat mostam és végül felöltöztem.Visszaslattyogtam a szobába.Leraktam a cuccaimat és bebújtam az ágyba.Az éjjeli órám 21.48-at mutatott.Beállítottam 06.30-ra az ébresztőt és lekapcsoltam minden fényforrást.Csupán a hold fénye világította meg a szobát.Szemeimet szorosan összezártam és próbáltam az alvásra koncentrálni.
Mikor már vagy két órája forgolódtam megelégeltem és kimásztam a meleg ágyból.Gondoltam,kicsit körül nézek,hisz nem láttam még az egész házat.
Ahogy szobámból kiléptem volt egy hosszabb folyosó a lépcsőkorlát mellett,a végében egy ajtó állt.Benyitottam.Az egész szoba fehér volt.Semmilyen kép vagy növény.Egy ágy és pár bútor volt összesen.A szoba rideg hatást keltett bennem.Mit ne mondjak ,nem szívesen tartózkodtam volna itt pár percnél tovább.Gondolom ez volt apu szobája.Amire következőleg felfigyeltem,volt még egy ajtó.A hideg kirázott mikor hozzáértem a kilincshez.Hiába nyomtam le többször is ,az ajtó nem mozdult.Bezárták.De vajon miért??!
-Mit csinálsz? A hang kemény volt és megijesztett.Szívemhez kapva fordultam meg.Dühösen meredt rám ,de mégis volt valami más is a pillantásában ,amire nem tudtam rájönni mi az.
-Sajnálom,csak körülnéztem-válaszoltam a legtermészetesebb hangnemben.
-És nem lenne már ágyban a helyed?Vonta föl egyik szemöldökét.-Holnap iskola.
-Tudom,csak nem tudtam aludni.Azzal megkerülve őt elindultam kifelé.
-Reggel-szólalt meg.Visszafordultam és vártam a folytatást.-A sötétkék kocsival menj,az a tied.Ma este hoztam el ,ajándék.Mosolyát elfojtotta.Elment volna?Észre sem vettem.Várjunk csak! Kocsi? Nekem?
-Ez komoly?-vigyorogtam rá.Bólintott.-Öhm,úristen.Köszönöm-Először zavaromban ,nem tudtam mihez kéne kezdenem,végül félénken felé léptem és adtam neki egy puszit az arcára.Zavartan biccentett.Lerítt arcáról ,hogy kényelmetlenül érzi magát.
-És még valami!A konyhaasztalon vannak ,lent a szükséges dolgok a sulihoz.A kocsi kulcs is ott van.
Hevesen bólogattam.-Te mikor mész reggel?
-Hajnalban. És későn is jövök.-Ez akkor azt jelenté ,hogy  gyakorlatilag egyedül fogok élni?.Na Remek.Végül is szeretek egyedül lenni,bár ez most kissé megijesztett.Nem mintha annyit beszélgettünk volna szerintem ,ha itthon van ,de mégis más...Nem?
-Jó éjt!-zárta le végül  dolgot és kitessékelt.

Másnap reggel úgy keltem ,mint akit alaposan megnyúztak.Semmi erőm nem volt kimászni az ágyból.Legszívesebben fejbe vágtam volna magam valami keménnyel.Szívesen mellőztem volna az iskola szót a szótáramból.
Valahogy sikerült eltámolyognom a fürdőig.Gyorsan megmosakodtam és átsikáltam fogaimat. A fésűt párszor áthúztam mellig érőhajamon,de alapjáraton hagytam úgy ahogy van.Hajamat anyukámtól örököltem.Elég dús és tiszta olyan hatása van mintha festve lenne,pedig nem.Vörösnek mondanám ,de van egy kis barna beütése.Elég fura színe van.Ráadásul még aprócskán hullámos is,ettől olyan kócos hatást kelt.
A szobában magamra kaptam egy cső farmert és egy egyszerű barna hosszú ujjút. Kint novemberhez képest elég meleg volt,de akkor is,nem akartam megfázni.Nem mintha az a fázós típus lennék..jobban viselem a hideget ,mint az izzasztó forróságot.

A konyhaasztalról levéve a fontos dolgokat ,beledobáltam a hátizsákomba.A konyha szekrényben kutakodva,mindössze egy almát és egy müzli szeletet találtam.Hát úgy látszik apa nem viszi túlzásba a vásárlást.Ennyire elhagyta volna magát?12 éve így él?Ez a gondolat megrémisztett.Hirtelen mintha felelősség teljesebbnek éreztem volna magam.
Belebújtam a barna tornacsukámba és magamra kaptam a vajszínű széldzsekim.Nagy nehezen bezártam a rozoga ajtót és elbattyogtam a járgányig.A szám is tátva maradt.Hogy a fenébe fogom ezt vezetni??!Állati nagy volt.Magasságban és szélességben is.Azt hiszem valami terepjáró szerűség,nem nagyon értek hozzá.Kicsit sáros és karcos volt,de kifejezetten tetszett.Valahogy illet hozzám...legalábbis azt hiszem.
Hátizsákom az anyósülésre dobtam és beindítottam a kocsit.Hangosan felmordult,egy kicsit hagytam bemelegedni ,majd kitolattam a feljáróról.
Az úton most valamennyivel többen voltak ,mint tegnap este ,de még így sem mondanám ,hogy forgalom volt.A suliba kb. tíz perc alatt beértem.Egyből leparkoltam egy üres helyre a sok kocsi között és a nagy épület felé vettem az irány.Magamban már vagy százszor lejátszottam azt a képet,hogy úgy ahogy vagyok megfordulok és itt hagyok mindent.Olyan szívesen hagytam volna az egészet a fenébe úgy ahogy van.
Mikor beléptem az ajtón,enyhe pánikroham készülődött belőlem előtörni.Nem elég ,hogy többen voltak ,mint egy világsztár koncertjén ,de még mindenki rám is bámult.Mint valami vízben úszkáló cápák ,akik megérzik az új eledelt.Csakhogy az eledel most én voltam és féltem,sokkal rosszabbak mint a cápák.
Hajamat villámgyorsan arcomba söpörtem és elindultam abba az irányba ,amerre a térkép szerint az iroda volt.Mihelyst megláttam az üvegajtón díszelgő kis fém darabot az iroda felirattal, berontottam.
Az idős ősz hajú néni,aki a pult mögött állt,kedvesen elmosolyodott,amint meglátott.Szemei körül ,apró,de mégis hosszú ráncok jelentek meg.Szemüvegét feljebb tolta orrán és intett ,hogy lépjek közelebb.
-Jó reggelt! Dina Renn,tegnap költöztem a városba. Amit apu adott lapokat leraktam a pultra.Nem tudtam mit mondjak ,így a legegyszerűbbnek tűnt felvázolni ,hogy nem vagyok valami talpraesett.
-Jó Reggelt kedveském! Christopher Renn leánya? Eléggé meglepődött fejet vágott mikor bólintottam.
-Nem is tudtam ,hogy van lánya.Rázta meg aprócskán fejét.
-Elnézést ,de ismeri?
-Hát persze aranyom,ő munkálgat itt Stratford-ban mindegyikünk házán. Nézett rám ,mint valami buta egy évesre ,aki még a saját nevét se tudja.
-Oh,értem. Nem kicsit néztem.Ha ilyen jól dolgozik ,mért él ennyire lepusztultan.?!Mondjuk ő mindig is ilyen volt.Nem szereti költeni a pénzt. Bár én is inkább adományozok meg segédkezem ahelyett ,hogy magamnak megadjak mindenféle olyan dolgot amire nincs is szükségem ,csak azért mert nem tudok mit kezdeni a tömérdeknyi pénzemmel.
-Meg is van. Emelte fel mutatóujját és eltűnt egy nyílás mögött.Értetlenül néztem utána.
-Itt van az órarendje és pár papír amit alá kéne íratnia a tanáraival.Kérem ezt délután hozza vissza. Nyomta a kezembe a dolgokat.
-Hát,öhm,köszönöm.Viszontlátásra!

A 205.ös , irodalom termet elég nagy bolyongás után ,de sikerült megtalálnom.Hallottam a bentről kiszűrődő tanár magyarázását és a halk nevetéseket.Amint kopogtam ,csönd lett.Remegő kézzel nyomtam le a kilincset.
-Jó napot ..öhm-kétségbeesetten néztem rá a lapra.De ciki,én hülye igazán megnézhettem volna,ráadásul még az osztályfőnököm is.Istenem.-..Mr.Hughes. Pillantottam fel rá fülig pirulva.
-Miss.Renn.Kérem jöjjön ide,már vártuk. Anyám,könyörgöm csak ezt ne.!Az osztály felé fordított. Meglepően vettem észre ,hogy a lányok és a fiúk kb. ugyanannyian vannak.Az én osztályomban mindig a lányok voltak többségben.Ahogy jobban vizslatni kezdtem őket feltűnt valami vagy inkább valaki nem oda illő.Ugyan már hogy kerülne egy ilyen gyerek iskolába?Kigúvadt szemekkel meredtem az utolsó előtti padban ülő fiúra.Már meg is őrültem volna?
A tanár érintésére összerezzentem.-Mondanál pár szót az osztálynak? Próbált mosolyogni ,de szemein látszott mennyire unja már ezt az egész mű kedveskedést.
-Ööö Sziasztok.?! Intettem egyik kezemmel. A köszönő "sziasztok-om" inkább kérdés volt ,mintsem kijelentés.Minél inkább magabiztosnak szerettem volna tűnni.Hát ez nem épp jött össze. Az osztály valamiféle mormolással reagált.Nem mutatták ki ,hogy különösebben felzaklatná őket az "új gyerek".Gondolom már tudtak róla.
-Dina vagyok.És hát tegnap költöztem ide Texasból. Valaki , középről köhögéssel álcázva fejezte ki a szerinte rám illő szót.Miszerint "falusi,tehenész".Mr.Hughes leintette.Ennél kínosabb már nem is lehetett volna.
-Nem rég töltöttem be a tizenhetet és apukámmal élek. Reméltem ,hogy ennyi bőven elég lesz és végre leülhetek.Sosem szerettem a középpontban lenni,inkább meghúzódom a magam módján.
-Köszönjük Miss.Renn.Kérem foglaljon helyet Mr.Beat mellet és itt a könyve.Próbáljon minél gyorsabban felzárkózni. Egy barna hajú elég helyes fiúra mutatott,egyedül ült.Közvetlenül a mellette lévő padban pedig a nem odaillő egyén.Szerencsére ő ült kívül így beülhettem az ablak mellé.Mr.Hughes tovább folytatta a magyarázást. Leraktam a könyvet az asztalra és kinyitottam a táblán szereplő oldalszámnál.
-Szia,Travers vagyok. Fordult felém kissé a mellettem ülő srác.
-Helló,Dina. Kezet ráztam vele.
-Tudom. -Vigyorgott-Az előbb mondtad.
-Ja,igen.Bocsi. Kicsit szét vagyok még esve. Néztem rá esdekelő pillantással.
-Gondolom.Nem könnyű újnak lenni. Mosolyodott el féloldalasan.
-Te is.. Kezdtem bele ,de közbe vágott.
-Igen.Két éve költöztünk mi is ide.Szóval átérzem,de ne aggódj pár hét és már arra se fognak emlékezni ,hogy valaha új voltál. Figyeltem rá,mármint arra amit mond,de mégis furdalta az oldalam a kíváncsiság arról ..
-És..-Nem tudtam ,hogy kezdhetnék bele.
-Mond csak nyugodtan. Mosolygott ,miközben tekintetét a könyvre szegezte.
-Hát.. az ott tényleg Justin Bieber? Mutattam át előtte.
-Jó mi? -Talán ha nem órán lettünk volna ,még fel is nevet.
-De ez hogy lehetséges? -Nem értettem az egészből semmit.Hogy járhat olyasvalaki iskolába ,egyáltalán olyan helyre ahol ekkora a közösség?!
-Hát úgy ,hogy most szeptember óta itt tanul.Azt hiszem szabadságot is kapott,de közben valami projekten dolgoznak és kell hozzá valami gimnázium vagy mi.
-És hogy-hogy nem tépik szét? Na erre hangosan felnevetett.Minden szem ránk irányult.A tanár rosszalló pillantással nézett.Talán nem ez a legmegfelelőbb bemutatkozás. Lejjebb csúsztam a  széken,annak reményében ,hogy így talán eltűnök.
-Elárulná mi olyan mulatságos Mr.Beat?
-Elnézést Mr.Hughes.Többet nem fordul elő. A tanár úr visszafordult a táblához a többi szemlélővel együtt,kivéve egy valakit.Próbáltam figyelmen kívül hagyni az érdeklődő szempárt és az órára figyelni.

Az iskola idő elég gyorsan elment.Próbáltam teljes erőmmel odafigyelni minden órámon.Minél hamarabb beakartam hozni a lemaradásomat és ez csak úgy mehetett ,ha figyelek.Az irodalom után már nem volt a szupersztárral órám.Viszont Travers-szel sem.
Miután leadtam az aláíratott papírokat a kocsim felé igyekeztem.
-Szevasz. Termett mellettem hirtelen Travers. -Hogy telt a délelőtt többi rész? Megálltam és szembe fordultam vele.
-Azon kívül,hogy mindenki megbámult és összesúgott mögöttem,egész jól.Köszi. Széles vigyora megint megjelent.Úgy látszik ma kifejezetten mulatságos vagyok.
-Viszont a kérdésem... Hoztam föl megint.Talán túl gyorsan is. Összevonta szemöldökét és egy pillanatig úgy nézett rám ,mint akinek a maradék esze is elment. Majd ,szinte láttam ahogy felvillan a villanykörte a feje fölött.
-Ja az.Nos hát ez egy kisváros.Itt mindenki ismer mindenkit.Ő itt nőtt fel ,tehát ismerték a népszerűsége előtt is.
-Mindenki ismer mindenkit. -Ez a szó különösen megragadt.
-Igen. -Válaszolta visszafojtott mosollyal.-Mért nem ettél velünk?Mutogattam.
-Tudom én meg intettem ,hogy nem. Tudod te ,szupersztár,meg a haverjaitok sok egy napra..Mondtam elgondolkozva.Felkacagott.
-Na jó.Mi olyan borzasztóan mulatságos van rajtam?
-Ne haragudj..csak annyira..-Láthatóan kereste a szavakat.Türelmetlenül dobolni kezdtem lábammal.Rossz szokás.-Vicces vagy. -nyögte ki végül.
-Inkább nem akarom tudni. Indultam meg fejem rázva.
-Akkor holnap találkozunk. Jött ő is mellettem.Barna haja össze-vissza meredt az égbe.Még csak most tűnt fel rikítóan zöld szeme.Nem mindennapi ,az egyszer biztos.Széles vigyora még mindig meg volt.Tökéletes fogai voltak.Dehogy is ,szinte az egész srác az volt.Az a tipikus macsó gyerek.
Intettem neki ,majd gyorsan bepattantam a járgányba.

1.Rész / A kezdet /

Sziasztok!

Ha valaki így még nem ismerne Nirako vagyok:)Volt ez előtt két blogom.Bárki bármit mond ,szarnak nevezném.Azt hiszem csak próbálkozások voltak.Nekem nem tetszettek és többet akartam/akarok.Nem tudom ,hogy fog ez menni ,de még ebben bízom.Nem vagyok jó..nem hiszem magam annak,de mégis valami késztet arra ,hogy megcsináljam, ezt most KOMOLYAN! És nem úgy ahogy az előzőeket.Azoknak a blogoknak a sorsa..hát az egyiket mindenképp törlöm. A másikat azt hiszem folytatom ,már csak azért is mert nem akarom befejezetlenül elvágni.

Azért döntöttem így mert azok..nem is én vagyok igazából.Ezt most komolyabban akarom venni és nem úgy leülni írni ,ahogy a többit.Azt hiszem ezt az egyik  legjobb barátnőm miatt csináltam,ami most nagyon hosszú lenne ,de talán majd valamikor leírom..

Ez teljesen más mint a másik kettő.Köze van JB-hez ,mert nagyon jó, fiú alanynak tartom,de ez most különbözni fog a többitől.:)Már csak azért is mert teljesen más az alapsztori..meg úgy minden.       

Ez még most elég unalmas,de valahogy muszáj elkezdenem.Ja és az egész aprólékosan átgondolt lesz,tanultam az eddigi hibáimból.JAAAA és tudni fogom írni a suli alatt is:)

Ha gondolod kezd el olvasni:) Véleményeket szívesen fogadok.Azok mindig jól jönnek.!

Új város? Új élet? Új barátok? Alkalmazkodás..Mintha már el is felejtettem volna milyen..Utoljára 12 éve kerültem ilyen helyzetbe.Akkor még a körülményekhez képest könnyű volt,hisz 5 éves voltam,de most?! Minden más lesz.Hiába ,de elhagyni Texast..nem gondoltam volna ,hogy ilyen nehéz.Egyet viszont nagyon is jól tudtam.Meg kellett tennem.Erőt kellett gyűjtenem és a szemükbe néznem végleg.Vagy ,ha nem is végleg,elég sok időre.A nagyszüleimmel éltem ,mióta édesanyám meghalt..Apámról azóta se tudok ,semmit.Nem viselte jól akkor a dolgot és elköltözött Kanadába.Hozzá költözöm.Nagymamám és nagypapám már a 79-et üti,nem mondják ,de tudom ..nehéz már nekik engem is eltartani a kis nyugdíjukból.Persze én is vállaltam diákmunkát,de az bőven nem elég.Szóval azt hiszem így lesz a legjobb mindenkinek,kivéve nekem..Dehogy! Butákat is beszélek,jó lesz! Azt hiszem..

Amikor végre taxiba szállhattam és még egy 10 perc volt az útból ,gyomrom idegesen összerándult.Nem akartam magamnak bevallani ,de izgultam.Igazából nem is 'izgulásnak' nevezném ezt.Határozottan nem voltam jól.Felkavart ez az egész dolog és az ,hogy holnap ráadásul már az új suliba is mennem kell ,ront a helyzeten.Határozottan.Az utcák a gondoltnál is barátságosabbak voltak.Valami vonzott bennük.A nap már lemenőben volt,de még szépen megvilágított mindent.Mégis elég kihalt volt most úgy minden.
Egy hosszú úton mentünk végig mellettünk egy kisebb erdőrész ,majd végül a taxi leparkolt egy tört fehér háznál.Eléggé megviselt volt,mégis nagyon hívogató.A tornácon egy kisebb kerti-kanapé helyezkedett el.Némi virág lógott le a tornác tetejéről.Hát a díszítést nem vitték túlzásba ,de épp ezért volt olyan meghitt.Melegséget árasztott már kívülről is.A villany hirtelen felgyulladt.Idegességemben lehunytam a szemem.Nagyobb, mély levegő kellett ,hogy helyrehozzam magam.Kilincs után nyúltam és kiszálltam.Velem szemben állt ő.Ő akit 5 éves korom óta nem láttam, és most itt állt teljes életnagyságban.Haja kócos.Arca enyhén megviselt.A borostáját még így is simán kiszúrtam.Szemei csillogtak.Szemeimet lejjebb vezettem.Egy piros fekete nyúzott inget viselt és egy koszos ,szakadt farmert.Végül egy egyszerű sportcipő.Hát igen nem sokat változott.
Válltáskámat átdobtam magamon és határozottan lépkedni kezdtem felé.Karjait kitárta és magához szorított.Akkor nem tudtam megérteni,kicsi voltam és nem hogy anyukámat elvesztettem még ő is elment.Hosszú éveken át gyűlöltem érte,de ma már megértem.Neki anyu volt a mindene és összeomlott ,mikor meghalt.Megbocsátottam.
Jó volt újra megölelni,az a kellemes illat.Hiányzott.
-Örülök ,hogy itt vagy Dina.-mondta lágy ,rekedtes hangján.Semmi sajnálom ,vagy más.De ez ő.Nem nagyon fejezi ki érzelmeit,vagyis nehezen,amit részben tőle örököltem.
Mondjuk hova is mindent siettetni,ráérünk..elvileg ideköltöztem,vagyis gyakorlatilag is.Elengedett.Küldött egy apró mosolyt,a taxihoz sétált átnyújtott valamit a hapsinak ,majd kiemelte a két nagyobb táskám és a házhoz igyekezett.Csendben követtem ,miközben fél szemmel figyeltem ahogy a taxis elhajt.
A bejárati ajtót átlépve egy kisebb előszoba tárult elém.Szürke fapadló mindenhol,ezt egyből levettem.Volt egy barna elválasztó küszöb ami az előszoba és az előtér között volt.Az előszobába mindössze egy koszos tükör és egy pár akasztó volt.A földön egy poros szőnyeg,aminek azt hiszem egykor élénk vörös színe lehetett.
Apu egyenesen az emeletre sétált fel a lépcsőn,ami közvetlenül az előtér után volt.Levettem a cipőimet,kabátomat felakasztottam.
Balra volt egy kis kuckós nappali.Kanapé ,fotel egy öreg televízió és egy régi asztal egy székkel.Az asztalon papírok hevertek és égett a lámpa,gondolom épp  dolgozott.Apa építészmérnök.
Az ablakok kissé maszatosak és egy halvány fehér függöny lógott előttük.Pár festmény a falon.Jobbra a konyha.Nem volt semmi különleges benne.Egy kis kör asztal ,körbe három szék ,egy konyhapult,hűtő,tűzhely és mindenféle tartozékokkal.A lépcső mellett volt egy barna ajtó.Ami, gondolom,a 'Wc' -t képviselte.Miután gyorsan végig futtattam a szemem mindenen elindultam felfelé.
Apa a lépcsővel szembeni szobában állt egy francia ágy mellett.Gyors léptekkel bent termettem.
-Gondoltam ,hogy körülnézel.Mindig is kíváncsi voltál.-mosolyodott el.-Nos -köszörülte meg torkát.-Ez lenne a szobád,remélem tetszik.Biccentett még egyet ,majd becsukta maga mögött az ajtót.Idő kell neki ,mire feldolgozza.Tudtam ,mégis váratlanul ért.Nem csak neki nehéz.. Könnyeimmel küszködve fordultam vissza és vettem szemügyre a szobámat. A falak halvány lilák.Francia ágy középen a falra feltolva.Vele szemben egy nagy kétajtós szekrény.Mellette egy kisebb komód.A Komód melletti falon egy nagy ablak.Kicsit arrébb csúsztatva egy íróasztal.Volt még pár virág.Parafatábla is ott terpeszkedett az egyik falon ,tele kitűzve mindenféle poszterrel ,képpel ,prospektusokkal.És pár égő fellógatva a falra.Tetszett.Illett hozzám és hangulatos volt.A bútorok régiek és pont ezért is volt olyan otthonos.
Táskámat ágyra dobtam.Kicsit felnyikorgott.Azt hiszem kínomban felkuncogtam. Ez az én új életem.Most fogom csak fel igazán,mit is jelent ez.Nem mondom ,hogy könnyű lesz ,de muszáj mennie..